Ellökők

 2010.02.11. 15:29

Nem vagyok túl kifinomult teátrális ízlésű ember. Csak ez lehet az oka, hogy nem osztottam nézőtársaim többségének véleményét, akik vastapssal jutalmazták a Békés Megyei Színház vendégjátékaként a Centrál Színházban előadott Elnöknők c. darabot, Werner Schwab "drasztikus komédiáját". Félreértés ne essék, nyilván nem a remek színésznők és Szalma Dorotty rendező teljesítményével lehetett a gond, egyszerűen szerintem ez a darab egyszerűen túl beteg. Mondom ezt úgy, hogy annak idején láttam a Shopping & Fucking-ot, ami szintén beteg, de a szó jó értelmében, és Alföldi rendezésében sem tudott úgy hatni rám, hogy a második felvonásról elmeneküljek. Nos, az Elnöknők egyfelvonásos, így esélyed sincs a menekülésre. Bár volt, aki így is megoldotta, de sor közepéről az előadás alatt kimenni többedmagaddal, az mégiscsak ciki.

Belépéskor viccesnek tűnt, hogy a "műsorfüzet" egy tekercs vécépapír csomagolásaként került a nézők kezébe. Később azonban kiderült, mennyire találó ez a tálalás. A három, sorsába belekeseredett nő beszélgetéseinek jelentős százalékát tették ki ugyanis a végbélsárral kapcsolatos történetek és megjegyzések. Ki mit eszik és attól mit szarik, mekkora szarkupac ez vagy az, mi a szar folyik itt és persze milyen közkedvelt "szakember" a duguláselhárítás terén a derék Mariedl (Dobó Kata), aki ANÉLKÜL csinálja!!! Mármint hogy gumikesztyű nélkül ... a klozettban hónaljszőrig nyúlkálást ...  Nem, nem én vagyok ennyire szókimondó, ezek kb. így hangzottak el a színpadon.

Polgárpukkasztás? Nem hinném. Arra remek példa volt a Shopping&Fucking. Nem is viselt meg ennyire. Azon tudtam nevetni, akármennyire durva volt itt-ott. Annak felfedeztem a szimbolikáját - bár lehet, azért, mert kicsit szájbarágós volt. Ezen legfeljebb kínomban tudtam nevetni, miközben talán sírni őszintébb lett volna.

Egy vidéki színház fővárosi vendégjátéka mindig érdeklődésre tart számot szakmai körökben is. Ennek remek példája volt a tegnapi este is, hisz a nézőtéren számos ismert színészt és rendezőt ismertem fel. Borzasztóan kíváncsi lennék arra, hogy a szakma mit gondol erről a darabról, erről az előadásról. Néhány rövid bejátszás fellelhető a youtube-on is más Elnöknők-előadásokról, és laikus szemmel ezek alapján hasonlóak a rendezések. Így tehát továbbra is tartom magam ahhoz, hogy itt a darab maga beteg.

Címkék: színház élmény kata tünde centrál szalma dobó schwab kara elnöknők dorotty

cOPENhagen

 2009.11.02. 17:42

Biciklik, csatornák, Lego, Hamlet, hableány, Andersen. Kb. ennyit tud egy átlagos (nem dán) földi halandó Dániáról. Bevallom, én se tudtam sokkal többet. Most annyival sikerült több ismeretre szert tennem, hogy ősszel/télen és egyéb hideg, csapadékos időszakban óriási vétek odalátogatni. Mert amikor itthon napsütéses, kertben-ebédelős, Kopaszi-gáton-fűbenfekvős idő volt, akkor ott szeles, esős, kimozdulni-nemakarós.

Miért is érdemes Koppenhágába menni? Ott van ugye a Tivoli, a messzi földön híres vidámpark és szórakoztató központ ... ősszel zárva :( Aztán ha Dánia, akkor LegoLand, a legendás gyerekjáték tematikájára épült vidámpark... 260km-re a fővárostól, egy teljesen más (fél?)szigeten, ahova a legegyszerűbb közlekedési eszköz a repülő. Legyen akkor egyszerűen egy korsó Carlsberg (mert ugye valószínűleg a világ legjobb söre), vagy annak hiányában Tuborg ... átlag másfélszer-kétszer annyiért, mint egy Guinness a híresen drága Dublinban. Na igen, kérem alássan, low budget turista ne menjen Európa leggazdagabb városába, vagy ha odamegy, ne reklamáljon!

Vegyen inkább egy CPH-kártyát, amivel 1-3 napig ingyen tömegközlekedhet, múzeumlátogathat, eljuthat olyan vidéki kastélyokba, amiket tényleg érdemes megnézni. Legnagyobb lelkesedésem forrása pedig a low budget turista igazi kedvence: az ingyen biciklikölcsönzés. Keress egy tesco-bevásárlókocsi módjára leláncolt, messziről felismerhető biciklit (egyébként ez a legnehezebb része), dobj be 20 koronát, cangázz keresztül-kasul a belvárosban (teljes biztonságban, széles és tiszteletben tartott kerékpárutakon), és ha elfáradtál, kösd ki egy arra alkalmas tárolóhoz, vedd magadhoz a húszasod és sétálj / buszozz tova! Én idehaza nem vagyok nagy kerekes, főleg, mióta tizenvalahány éve a kedvenc drótszamaram a cívis város tolvajbandáinak martaléka lett, de komolyan mondom, ezek a piszok dánok meghozták a kedvem :)

Csak tudnám, miért dobálják a megunt bicajokat a csatornákba...

Ha nem vettem el a kedved, kattints ide!

Címkék: utazás kerékpár dánia élmény biciklizés koppenhága

Down!

 2009.11.02. 13:15

Aranyos, kedves, mérsékelten vicces ... jobbára ártalmatlan. A Pixartól megszokott, újra és újra ámulatba ejtő grafikai megoldások, hihetetlen képi részletek, viszont az eddigieknél kevésbé szerethető főhősök és tökéletesen felesleges 3D-hatások. A szemüveget újabban egyre inkább azért adják a mozik, hogy ezzel is többet tudjanak elkérni a jegyért. A magam részéről ennél a filmnél kifejezett pénzkidobásnak ítéltem meg a "3D-felárat", mivel talán egy jelenetnél volt egyáltalán érezhető a térhatás.

Visszatérve a történetre, valóban kell road movie a gyerekeknek? Muszáj eljuttatni a bildungsroman filozófiáját azokhoz is, akik nem ülnek le elolvasni Az ifjú Werther szenvedéseit? Ez a mi dolgunk és nem is kevés? :)

A bevezető gólyás rövidfilm sokkalta nagyobbat ütött.

Up az imdb-n

Címkék: vélemény film up animáció fel pixar

Savanyú igazság

 2009.11.02. 01:25

Ez az igazság nem csak csúnya volt, ahogy a címe mutatta, de savanyú, keserű, kiszámítható, sőt, helyenként unalmas. Bár tény, nyomokban humort tartalmazott. Viszont végig az volt az érzésem, hogy a rendező jobban örült volna, ha a költségvetésbe Katherine Heigl és Gerard Butler helyett belefér Ms. Diaz és Senor Bardim... Valahogy őrájuk hajazott számomra ez a két karakter.

Sebaj, egy könnyed esti kikapcsolódásra végülis megtette. A móka a vibrációs bugyi távkapcsolójával egész szórakoztató volt.

The Ugly Truth az imdb-n

Címkék: vélemény ajánló film

süti beállítások módosítása